Tartálykocsik és szippantók

   A tartálykocsikat  a mezőgazdaságban és az állattenyésztésben is egyaránt használják sokféle szállítási feladat elvégzésére. A mezőgazdaságban leginkább víz és vegyszerek, szervetlen hígtrágya (folyékony műtrágya), az állattenyésztésben szerves hígtrágya szállítására használják, de ezenkívül alkalmasak egyéb folyékony anyagok szállítására is. Felépítésüket és működésüket tekintve négy csoportra oszthatjuk a tartálykocsikat, melyek általában egy-, illetve kéttengelyes változatban készülnek: egyszerű lajtkocsi, szórószerkezettel felszerelt lajtkocsi, szívó-nyomó kompresszorral felszerelt tartálykocsi, zagyszivattyúval felszerelt tartálykocsi. Az egyszerű trágyalészállító lajtkocsi gravitációs töltésű és ürítésű. Ürítés közben a szórásképet a tartályban lévő anyagmennyiség befolyásolja. Ennek a kiküszöbölése és a szórásszélesség növelése érdekében ezeket az egyszerű lajtkocsikat különféle mechanikus szóróberendezésekkel szerelték fel. A legszélesebb körben a kompresszoros tartálykocsik terjedtek el, mivel ezek alkalmasak felszívásra, szállításra és túlnyomás alatti ürítésre is egyaránt. Ezeknek a tartályoknak erősnek kell lenni, a túlnyomás miatt, ezért leginkább fémből készülnek, de vannak üvegszálbetétes műanyag tartályok is. A zagyszivattyúval szerelt tartálykocsikban nincs túlnyomás, ezért ezeket nem szükséges különlegesen erős anyagból készíteni. A töltést, a tartályban történő keverést és a kiszórást a kocsira épített zagyszivattyú végzi, amely lehet centrifugális vagy csavarszivattyú.
    Kezdetben a tartálykocsik csak felszíni kiszórásra voltak alkalmasak. Azonban a hígtrágya jobban hasznosítható ha a talajba jut, valamint környezetkímélőbb is a kijuttatása ha a tartálykocsiból a hígtrágya egy adapteren keresztül közvetlenül a földbe kerül. Ezek az adapterek általában kultivátorok, ahol a kapaszárnyak mögé vezetett csöveken át jut az anyag a talajban. Ezt a módszert injektálásnak is szokták nevezni. A legismertebb ilyen magyar adapteres tartálykocsi a DETK-15 és a Huniszóró 14.
     A magyar mezőgazdaságban a kompresszoros (vákuumszivattyús) tartálykocsik - közismertebb nevén a "szippantók" - a legelterjedtebbek, amelyekből hazai gépgyártók sokféle változatot készítettek és teljes mértékben kiszolgálták a gazdaságokat, így csak nagyon kevés import tartálykocsi volt. Magyarországon a tartálykocsik gyártása Hódmezővásárhelyen kezdődött kb. 1971-től. Készültek egy- és kéttengelyes változatok, mindegyikből többféle méretű és felszereltségű típus. A gépcsalád először az ETK majd később DETK nevet kapta. A 80-as években a gyártás Nyíregyházára került át, de az alapgépek változatlanok maradtak, viszont a továbbfejlesztéseket már itt végezték. Kéttengelyes változat a DETK-5 és -205, egytengelyes változat (beleértve a tandem típusokat is) a DETK-15, DETK-108, CSTK és DETK-110. A DETK-15 és 108 típusokra hígtrágya-talajbajuttató berendezés is felszerelhető, melyet Nyíregyházán gyártottak hozzá FTTB-2 és TTIB néven. Ugyancsak Nyíregyházán készült 1977-ben a műanyag tartályos, csigás keverővel és hátsó szórólapáttal ellátott, egytengelyes SZLK-5 tartálykocsi. A permetező gépeiről híres Herceghalmi Kísérleti Gazdaság is gyártott tartálykocsikat. Az 1985-ben megjelent Huniper 5500-típus a DETK-15-re hasonlít, egytengelyes kivitelű és permetező szórókeret is felszerelhető rá. A másik itt gyártott gép a híres és robosztus Huniszóró 14, amelyen injektáló egység is található.
Csekély számban ugyan de megtalálhatók voltak egyéb külföldi gyártóktól származó tartálykocsik is, ilyen volt a Fortschritt HTS-100.27, a Csehszlovák kéttengelyes CPF-3, és a Hesston-1510 hígtrágya felszedő és kiszóró tartálykocsi melyet licenc alapján a Nyíregyházi Mezőgép HFS-105 típusjellel gyártott.
Rendeltetésüket tekintve ugyanebbe a tartálykocsi kategóriába tartoztak a tehergépkocsira szerelhető hígtrágya felszívó, szállító és szóró felépítmények. Ezek legismertebb típusai az orosz ANZS-2, Zil teherautóra szerelhető felépítmény, a HÓDGÉP DETK Unitank, Csepel teherautókra adaptált változata, és a DETK-110-es típus a Rába-26.230 DFKA és 22.230 DFKA tehergépkocsikra  szerelhető  konstrukciója. Az NDK IFA kombinát is gyártotta összkerékhajtású IFAW-50 szériát önfelszívó tartálykocsis változatban is. 
A 80-as évek végén 1988-tól kerültek kialakításra hazánkban nyugati mintára az önjáró IGM 01 és 02 flotációs abroncsokkal szerelt hígtrágya szállítós és talajba injektáló gépek, melyek RÁBA fődarabokból épültek fel.

 
                                  CPF-3 szippantó tartálykocsi
                                 (Román Szocialista Köztársaság)
                                                                                   

  A CPF-3 típusú traktorvontatású trágyalészippantó kocsi trágyalé, szennyvíz, fekália, és nagy nedvességtartalmú anyagok felszívására, szállítására és kijuttatására alkalmas. Ez a típus az FPT-2,5 jelű gép növelt tartálytérfogatú változata. Az 500 literrel növelt és így 3000 liter tartálytérfogatú CPF-3 gépnél a tartály hossza megnövekedett, és ennek következtében a vákuumszivattyút az alváz és a mellső futómű között helyezték el. A szippantókocsit szívótömlővel, acélszívócső-toldattal, kaparóvassal, pótkerékkel és a szereléshez szükséges kézi szerszámokkal hozták forgalomba. A kocsi fel van szerelve a KRESZ által előírt, közúti forgalomban való részvételhez szükséges berendezésekkel. 
 Műszaki adatok Archív fotók Prospektus Mezőgépteszt  Digitális fotók  Videó
 
                                 DETK-15 szippantó tartálykocsi
              (Magyar Népköztársaság, Mezőgép Vállalat Nyíregyháza)
                                                                                   

  A HÓDGÉP által kifejlesztett és gyártott DETK-15 típusú trágyalészippantó pótkocsit még a hetvenes évek közepén vezették be, és egész sokáig a 80-as évek végéig gyártásban maradt, de az időszak második felében már a gyártását a Mezőgép Nyíregyháza vette át. Az eddigi típusoktól eltérően rugózatlan egytengelyes kivitelben készül. Tisztítása a nyitható tartályfenék révén egyszerű. A kocsi működését biztosító rotációs kompresszor meghajtása kardántengelyen keresztül közvetlenül a traktor előreadó tengelyéről történik. A tolózár egy közvetítő rudazaton keresztül a traktor vezetőüléséből nyitható és zárható. A kocsi traktorhoz való jó kapcsolhatóságát a különböző traktor típusokhoz kifejlesztett - a traktor hidraulikával működtetett gyorskapcsoló szerkezet biztosítja.
 Műszaki adatok Archív fotók Prospektus Mezőgépteszt  Digitális fotók  Videó
 
                                 DETK-5 szippantó tartálykocsi
              (Magyar Népköztársaság, Mezőgép Vállalat Nyíregyháza)
                                                                                   

  A tartálykocsi trágyalé, szennyvíz, fekália, és nagy nedvességtartalmú anyagok felszívására, szállítására és kijuttatására alkalmas. Az alvázkeret 2 db párhuzamos főtartóból, és ezeket elől-hátul lezáró kereszttartókból áll. Az alvázkeret mellső részén van a forgózsámoly és tartókerete. A zsámolykeretre alulról kapcsolódik a rotációs légszivattyú, amely a hajtást a traktor TLT-jéről kapja. Az alvázkeret főtartóira  oldalanként 4-4 db bakkal rögzítették az acéllemezből készült hengeres tartályt. A tartály hátsó, domborított fenékrészének alsó felén van a töltő-ürítő nyílás, mely csavarszorítású fedéllel zárható, és ide csatlakoztatható a szívócső, vagy a szórófej. A fedél alsó részén rögzítették a kézzel működtethető emelőkaros tolózárat. A tartály tetején zárófedéllel ellátott búvónyílás található. A tartálykocsit eredetileg a Mezőgép Hódmezővásárhely gyártotta, kezdetben a kiskundorozsmai gyáregységében.
 Műszaki adatok  Archív fotók Prospektus Mezőgépteszt Digitális fotók  Videó
 
                               DETK-110 szippantó tartálykocsi
              (Magyar Népköztársaság, Mezőgép Vállalat Nyíregyháza)
                                                                                   

  A DETK-110 egytengelyes, tandem futóművel, rotációs légszivattyúval felszerelt, traktorvontatású szállítóeszköz. Trágyalé, fekália és nagy nedvességtartalmú anyagok 6-8 m mélységből történő felszívására, szállítására és a rendeltetési helyen gyors, egyenletes felszíni kiszórására használható. A lemezből hajlított, zárt szelvényekből álló főtartókból álló alvázhoz csatlakozik a vonószem, a szivattyú, a tandem futómű és a tartály. A tartály két oldalán lemezből készült tálcák a tartozékok szállítására szolgálnak. A kifolyócsonk nyitása és zárása hidraulikusan vagy kézzel működtethető tolózárral történik. A tartály hátsó részén alul, a búvónyílással megegyező méretű tisztítónyílás található. A felső búvónyíláson biztonsági szelep, szintszabályzó és nyomásmérő is található. A tartálykocsit eredetileg a Mezőgép Hódmezővásárhely gyártotta.
 Műszaki adatok  Archív fotók Prospektus Mezőgépteszt  Digitális fotók  Videó
 
                      FFTB-2 hígtrágya talajbajuttató berendezés
              (Magyar Népköztársaság, Mezőgép Vállalat Nyíregyháza)
                                                                                   

 Az adapter a DETK-15 tartálykocsira szerelhető fel és alkalmas a hígtrágya veszteségmentes és a környezetvédelmi előírásoknak megfelelő talajba juttatására. A kocsi alvázára szerelt konzolok tartják az adapter gerendelyét, melyen 4 darab művelőelem található. A művelési mélységet támkerék határolja, az adapter emelése és süllyesztése hidraulikus munkahengerekkel történik. A kapaszárakon lúdtalp alakú kapák, a művelőszerszámok mögött acélcső található. A levezető acélcsöveket flexibilis gumicsövek kötik össze a nagy átmérőjű elosztócsővel. Az elosztó szintén flexibilis csővel csatlakozik a tartálykocsi beömlőcsonkjához. A tartálykocsi üzemeltetéséhez középkötött talajú gabonatarlón 5,25 km/h haladási sebesség, és 150 mm-es mélységbe történő kijuttatáskor 11,3-13,2 kW vontatási teljesítmény szükséges.
 Műszaki adatok  Archív fotók Prospektus Mezőgépteszt  Digitális fotók  Videó
 
                                   Huniszóró-14 injektálógép
           (Magyar Népköztársaság, Herceghalmi Kísérleti Gazdaság)
                                                                                   

  A hígtrágya talajba juttatására alkalmas gépet a Herceghalmi Kísérleti Gazdaság fejlesztette ki az 1980-as évek elején. A 14 köbméter tartálytérfogatú gép a hígtrágyán kívül szuszpenziós műtrágya középmély elhelyezésére is alkalmas. A tartályban tárolt folyadékot nagy teljesítményű Tryco szívattyú szállítja, melynek működtetéséhez legalább 110 kW-os teljesítményű erőgép szükséges. Injektáló egységén négy művelőelem található, melyek 10-30 cm munkamélységgel képesek dolgozni. A művelőelemek hátoldalán védett helyen vannak a levezető csövek. A gép haladása során a kihasított csatornák oldalfala beomlik, s ezzel a takarás megtörténik. Jelentős tápanyagot takarít meg ez a technológia, mivel az ammónia a talajban megkötődik, és nem terheli a légkört.
 Műszaki adatok Archív fotók Prospektus Mezőgépteszt  Digitális fotók  Videó